9. fejezet

Másnap az iskolában egyedül ültem órák előtt. Éjszaka alig tudtam aludni valamit, ezért inkább bebuszoztam hamarabb. Gondoltam szunditok még valamennyit, ameddig el nem kezdődnek az órák, de képtelen voltam. Nem tudtam kiverni a fejemből az a szörnyűséget, amit Donghyun elmesélt anyáról. Magyarázatot akartam a történtekre, de nagyon gyorsan.
Kivánszorogtam a teremből, s az udvarra vettem irányomat. Friss levegőre és a madarak csicsergésére volt szükségem, hogy kicsit eltudjak lazulni.
 - Jó reggelt Mijoo! - köszöntött valaki a hátam mögül.
- Jó reggelt Park tanár úr! - üdvözöltem én is.
- Ilyen korán itt? - lépett közelebb hozzám.
Jobb karjában füzeteket tartott, bal karjában pedig egy csésze kávét. A kávé illata nagyon jól esett akkor, szinte kitudtam volna kapni a kezéből, és megtudtam volna inni egy húzásra. Csupán a józan eszem állított meg, s próbáltam a legkevésbé fáradtnak tűnni.
- Igen, át kellett vennem a matekot, szóval bejöttem hamarabb. - hazudtam, hiszen semmit sem tanultam.
- Reméltem hogy te legalább foglalkozol vele, nem úgy mint a többiek. - célzott az osztálytársaimra. - Egyébként eldöntötted már melyik egyetemre fogsz menni? - kérdezett.
Hogy mi? Egyetem? Végig sem futott az agyamon hogy egyetemre kellett volna mennem. Csak túl akartam élni a középiskola borzalmait, majd elkezdi valahogy az életet.
- Csak azt ne mondd, hogy nem gondolkoztál még ezen. - nevetett a tanár.
- Pedig nem. - szomorítottam el.
- Egy ilyen tudást nem pazarolnék el. - tette kezét vállamra. - Órán találkozunk. - intett, s magamra hagyott.
Néztem, ahogy a tanár egyre távolabb kerül a folyóson, miközben rájöttem, mennyire igaza volt. Lassan befejeztem a középiskolát, és szinte semmi életcélom nem volt. Nem voltak hobbijaim, nem volt különösebben semmim, ami ilyen téren érdekelt volna. Anya halála után csak voltam valahogy, gyámoltalanul.

- Hogy érted hogy nem csináltad meg? - ámult rajtam  Soojung.
- Úgy, hogy nincs kész. - mutattam már sokadjára az üresen hagyott matek házimat.
- De akkor mi rákból fogom kimásolni? - húzta fel szemöldökét.
- Miért nem csináltad meg magadtól? - érdeklődtem.
- Mert még levegőben bukfencezni miközben müzlit zabálok is jobban tudok, mint egyenletet megoldani.
- Nyugi, csak kapunk egy karót és kész. - vontam vállat, mert ennél sokkal nagyobb problémáim is voltak, mint egy rossz jegy.
- Jól érzed magad? - tette tenyerét homlokomra. - Egyébként neked egy karó, én meg pótvizsgázok augusztusban.
- Igen jól vagyok, és ne parázz már. - löktem el kezét.
- Jól van, oké. - duzzogott.
- Naaa - öleltem meg. - Együtt kapunk egyest, nem? - mosolyogtam.
- De később ki kell javítanod nekem! - adott parancsot.
- Pff. - nevettem.
Az órán mindketten megkaptuk az elégtelent. Mindenki nagyon meglepődött, hogy pont én, Lee Mijoo az osztály legjobb tanulója kapott egyest. De nem igazán érdekelt, ezen az egy jegyen nem múlott semmi, és amúgy sem voltam olyan állapotban. Délben ebédelni siettük Soojunggal, s mikor végre mindketten találtunk helyet ahol leülhetnék étkezni, nem haboztunk vele, habár nekem nem volt akkora nagy étvágyam. Egész nap zombi voltam, de a barátnőmnek aligha tűnt fel - vagy feltűnt, de nem akart faggatózni - aminek örültem is, hiszen így nem kaptunk újra össze.
- Sziasztok. - ült le hozzánk két fiatalember, jobban mondva, Jimin és Taehyung.
- Sziasztok. - köszöntem.
- Ti meg mit akartok? - förmedt rájuk Soojung.
- Neked is szia. - szólt oda Jimin.
- Tudod te mennyi időbe tartott helyet találnunk? - kérdezett barátnőm.
- Félperc? - kérdezett vissza Taehyung.
- Három egész perc. - pontosított Soojung.
- Omájgád. - színleltek meglepettséget.
- Jungkook jött ma iskolába? - szakítottam őket félbe.
- Ja, méghozzá úgy mosolygott reggel mint valami idióta. - mesélte Taehyung.
- Miért nem jött kajálni? - kérdezett Soojung teli szájjal.
- Először is fúj, másodszor pedig biztos Yeinnel van.
Yeinnel? Megint?
- Mi  az hogy fúj? Valami bajod van a táplálkozásommal? - beszélt újra megtelt szájjal.
- Nincs ha normálisan teszik. - kacagott.
Végül mindannyian felnevettünk, s folytattuk az étkezést. Nagyon érdekelt ki is volt Yein, és hogy milyen kapcsolatban állt vele Jungkook, de túl késő lett volna megkérdeznem, ezért inkább ráhagytam. Ahogy kezdett elfogyni előttem az étel, egy furcsaságot vettem észre. A tányérom aljára rá volt írva valami. Arrébb löktem az előttem megmaradt ennivalót, hogy eltudjam olvasni.
"Vigyázz az x-re."
 Összeráncoltam a homlokom, és körülnéztem magam körül, de semmi szokatlanra vagy x-re nem lettem figyelmes.
- Mióta kapunk zöld almát az ebédhez? - emelte magához a gyümölcsöt Soojung.
- Normális kaját sem kapunk nemhogy zöld almát. - nevetett Jimin.
Legjobb barátnőm vállat vont, s beleharapni készült az almába. Ahogy megforgatta kezében, lesokkoltam. Ott volt az x, Soojung almáján.