7. fejezet

- Jungkook? - szólaltam fel mikor felismertem a sötétkék terepjárót.  Mit keres ez itt?
Lassú mozdulatokkal kukucskáltam be a bejárati ajtón, majd mikor nem láttam semmi mozgást, beljebb erőltettem magam. Ahogy becsuktam magam mögött az ajtót, hangos nevetésre lettem figyelmes, és egy perce megfagytam. Kérlek csak ne Donghyun nevetgéljen a konyhánkban Jungkookkal, könyörgöm! Esedeztem Istenhez, s  elindultam a zaj irányába. Nindzsa  módjára belépkedtem a konyhába, ahol rendszerint a legtöbbet beszélgettünk, de nem találtam senkit. Megkönnyebbülten engedtem ki a levegőt tüdőmből, amelyet eddig bent tartogattam.
- Ugye nem akarsz megfulladni? - kérdezett valaki a hátam mögött, amire odakaptam a fejem.
Ő volt az, Jungkook. Szemei vörösek voltak, arca sápadt volt, mégis nagy mosoly ült az arcán. Valamiért nagyon látni akartam már, tudni akartam hogy jól volt-e, de ahogy elnéztem, valami nagyon nem volt rendben.
- Te meg hogy jöttél be? - érdeklődtem. 
- Az öcséd engedett be. - lépett közelebb hozzám. - Te mindig ilyen későn érsz haza?
- Büntetésben voltam. 
- Te? - nevetett. - Büntetésben? Nem csináltad meg a házit vagy mi? - gúnyolódott.
- Miért én nem keveredhetek bajba? - húztam fel a szemöldököm.
- Nélkülem nem. - hajolt közel hozzám, amire elpirultam.
Lehúztam a fejem, és inkább a konyhakövet kezdtem el szemlélni. 
- Miért jöttél? - kérdeztem.
- Mert..
- Hello fiatalok. - szakította félbe beszélgetésünket Donghyun.
- Ugye tudod hogy mindketten idősebbek vagyunk nálad? - fontam karba kezeim.
- Ugye tudod hogy olyan piros vagy mint egy alma? - vihogott.
- Na jó.. - sóhajtottam fel.
Megragadtam Jungkook karját, és a szobám felé kezdtem el húzni. Tudtam, hogy az öcsém úgysem fog minket majd békén hagyni, nekem pedig számtalan kérdésem volt a látogatómhoz. Talán csak akkor jöttem rá mit is csináltam amikor bezártam a szobám ajtaját. Körülbelül két másodpercem maradt végiggondolni mit is akartam mondani, illetve mit akartam kérdezni a fiútól.
- Te aztán nem szarozol. - ült le az ágyamra.
- Nos, akkor elmondod mit szerettél volna? - kérdeztem újra, miközben az ujjaimmal játszottam.
- Fáj még a kezed? - nézett le a csuklómra.
- Igen, egy picit. - feleltem, s lepillantottam a sérülésemre.
- Bocsánatot szeretne kérni aki tette. 
- Ismered a tettest? - pislogtam.
- Igen, méghozzá elég jól. - csüggedt el.
 Éreztem, hogy valami nem volt rendben vele, és azzal a férfival. Fogalmam sem volt hogy kellett volna rá kérdeznem, legalább is úgy, hogy ne tűnt volna tolakodásnak.
- Szóval eljöhetnél hozzánk a hétvégén. - folytatta.
- Hozzátok?
- Igen, hozzám meg a lakótársaimhoz. 
- Jiminnékhez? - érdeklődtem.
- Honnan ismered te Jimint? - kíváncsiskodott.
- Vannak kapcsolataim. - nagyképűsködtem, habár ez kicsit sem volt igaz.
- Meghiszem azt. - vigyorgott. - Akkor jössz?
- Egy feltétellel. Holnap jönnöd kell suliba, és addig vesszük át a matekot, ameddig ötösre nem tudod. Áll az alku? - egyezkedtem. 
- Ne kínozz Mijoo! - nyögött fel kínjában.
- Akkor? - nyújtottam oda kezemet.
Jungkook mélyen a szemembe nézett, én pedig tudtam, hogy igent fog mondani nekem.
- Legyen. - ráztunk kezet.
 Egy évnek tűnt, mire elengedtük egymás kezét, s kínos csend uralta el szobámat. Leültem mellé az ágyra, s próbáltam nem szörnyet halni, hiszen Jungkookok nagyon helyes volt, és szinte soha nem jöttek fel ilyen fiúk a szobámba. Végignéztem a helyiségen, ahol mintha tornádó söpört volna végig. Nem is értettem hogy engedhettem fel oda őt, anélkül hogy egy picit is rendet raktam volna. Csak remélni tudtam hogy nem néz valami trehány boszorkánynak, aki nemrég ördögűzést tartott a szobájában.
 - Az ott az anyukád? - nézett az íróasztalomon lévő képre.
- Öhm.. igen. - vittem oda hozzá a fotót.
- Mi történt vele? 
- Honnan veszed hogy történt vele valami? 
- Azért mert elszomorodtál. - nézett rám.
- Beteg lett.. - nyeltem egy nagyot.
- Sajnálom. 
- Ne sajnáld. - erőltettem magamra egy mosolyt.
- Te legalább ismerted.
- Miért, te nem ismerted? 
- Nem igazán. A nővérem nevelt fel, aztán elszöktem otthonról.
- Hogyhogy? - faggatóztam.
- Az maradjon az én kis titkom. - mosolygott.
Egy hangos ajtócsapódás zavarta meg beszélgetésünket, amire mindketten felkaptuk a fejünket.
- Úristen! - pattantam fel a Jungkook mellől.
- Mi az? 
- Ez az apám! - rémültem meg.