2. fejezet

- Megyek! - jelentettem ki magas hangon, ezzel is legyűrve félelmemet.
Beszálltam a fiú mellé, ő pedig elindult az autóval. 
- Itt merre forduljak? - kérdezte mikor elértünk egy kereszteződéshez.
- Jobbra. - feleltem miközben a kezemmel mutogattam.
 Egy pillanatra végig néztem a fiún kinek erős, eres kezei voltak mely meglepő volt aranyos, sima arcához képest. Elpirulva a látványtól elfordítottam fejem, és inkább az utat szemléltem.
- Egyébként.. - kezdett bele. - még nem volt alkalmam megkérdezni a neved. 
- Lee Mijoo. Na és a tiéd? - informálódtam én is, mert már nagyon kíváncsi voltam a nevére.
- Jeon Jungkook.
Miután bemutatkoztunk egymásnak nem is beszéltünk többet azon kívül, hogy néha megkérdezte merre kell fordulnia.  Ahogy haladtunk előre, egyre kevésbé féltem hogy talán elrabolna, aztán eladna valakinek. Ha jobban belegondolok butaság volt erre gondolni, hiszen mindketten iskolások vagyunk. Mikor végre megérkeztünk, Jungkook megállt az autóval a házunk előtt, és tekintetét rám szegezte.
- Köszönöm hogy segítettél ma a matekban. - mosolygott rám.
- Én köszönöm hogy hazahoztál. - mosolyogtam vissza.
- Vegyük úgy hogy kvittek vagyunk. 
- Rendben - nevettem fel. 
Kiszálltam az autóból, Jungkook pedig elhajtott. Sóhajtottam egy nagyot, majd elővettem a telefonom hogy világíthassak vele. Szinte pár lépésre voltam a bejárattól, amikor valaki megszólított. 
- Szia Mijoo. - hallottam egy ismerős aranyos hangot magam körül.
Mint akit egy gyilkos üldöz, úgy forgattam magam körül a telefonom de nem láttam senkit.
- Erre vagyok. - hallottam újra hangját.
Mikor végre rájöttem, hogy ez csak Jongin a szomszédból, megkönnyebbülten sétáltam oda hozzá.
- Szia Jongin. - dőltem rá a kerítésre mely elválasztotta kettőnk udvarát.
- Hogyhogy ma ilyen későn értél haza? - érdeklődött.
- Valakinek segítenem kellett a suliban.
Jonginnal már nagyon régóta ismertük egymást. Mikor ideköltöztünk a városból mindig együtt játszottunk az öcsémmel, és gyakran vacsoráztunk náluk mikor anya kórházban volt apa pedig dolgozott. Sajnos nem egy iskolába jártunk, mert ő rendőrnek tanult, és egy évvel idősebb volt nálam.
- Na és hogy megy a rendőrsuli? 
- Megyeget. - mosolyodott el.
- Remélem nem hajtanak túl, mert akkor nem marad energiád velem vacsorázni. - viccelődtem.
- Szerintem nem kell féltened. - nevettük fel.
- Kezd későre járni, jobb lesz ha bemegyek. - búcsúztam el, mert kezdtek megenni a szúnyogok.
- Rendben, később beszélünk. - intett.
Beléptem a házba, ahol sötét uralkodott, csak a konyhából kiszűrődő fény világította meg a folyosót.
- Te meg hol a picsában voltál? - ugrott elém Donghyun.
- Neked is szia. - indultam meg a konyhába. - Egyébként bent kellett maradnom a suliban.
- Hívhattál volna. - ült le az asztalhoz. 
- Máskor nem szoktál aggódni értem. 
- Nem is érted aggódtam, hanem a kaja miatt. Csak te tudsz ebben a házban főzni.
- Ezt bóknak veszem. - öntöttem egy pohár vizet magamnak, majd leültem mellé. - Mi van apával?
- Alszik, fáradtnak tűnt mikor hazajött. - válaszolta majd lesütötte szemeit.
Tudtam hogy fáj neki hogy apa alig törődött velünk, hiszen így szinte úgy éltünk, mintha árvák lettünk volna. Anya halála után így teltek a mindennapjaink, és mintha direkt került volna minket.
Összedobtam kettőnknek egy gyors vacsorát, majd leültünk enni. Már majdnem befejeztük, amikor Donghyun hirtelen felállt az asztaltól, és felszaladt az emeletre. Mi a fasz? Nem tartott sokáig míg visszajött, és a kezembe nyomott egy borítékot.
- Ez meg mi? - pislogtam.
- A postaládában volt és a te neved van rajta. - felelte. - Nem akartam kinyitni mert a múltkor is majdnem agyonvertél mikor a cuccaidban turkáltam.
Miután megvacsoráztunk felmentem a szobámba, hogy kinyithassam a levelet. Vajon ki küldhette? És ami még jobban izgatta a fantáziámat, hogy mégis mi állhatott benne. Vettem egy nagy levegőt, majd kibontottam a borítékot. Kicsúsztattam a papírt, de meglepetésemre jött vele pár kép is ami az ölembe hullott. Felvettem egy fótot, majd magam elé emeltem.
- Mi a..? 
Én, és Jungkook voltunk rajta, mikor épp tanultunk. Felkaptam egy másikat, de ugyanaz a kép volt rajta. Mindegyiken ugyanaz volt. Remegő kezekkel olvastam el a levélben állottakat, és az ami a levélben volt, sokkalta ijesztőbb volt, mint a képek. Pedig csak egy szó állt benne. Figyellek.