1. fejezet

Hatalmas csattanásra ébredtem, azon a hétfői reggelen. Szinte el sem akartam hinni, hogy már megint elkezdődött egy szenvedéssel teli hét. Lassan feltápászkodtam puha párnáimról és az ajtó felé vettem irányom, hogy kiderítsem ki zavarta meg álmaim. Mérgesen csaptam be magam mögött az ajtót és elindultam a zaj felé. Követve a hang forrását, a konyhában találtam magam, ahol Donghyunt, a kisöcsémet találtam.

- Te meg mit művelsz? - szóltam oda neki morcosan.

- Reggelit. - felelte nagy mosollyal az arcán.

- Öhm miért is? - tudakoltam meg, mivel általában én készítem a reggelit. 

- Mert neked már nem lesz időd reggelizni. - nevetett fel gonoszan.

- Miről zagyválsz? - léptem közelebb hozzá.

Donghyun csak oda intett az órára a vajas késével amivel imént a kenyerét kente, engem pedig elkapott a sokk. Mi? Eddig aludtam volna? Mint egy örült, úgy szaladtam fel a a szobámba, az egyenruhámat keresve. Miután végre megtaláltam, gyorsan felkapkodtam magamra a ruhadarabokat, és szaladtam a táskámért. A tegnap esti tanulásból megmaradt könyvkupacok között keresgéltem az aznapra szükséges cuccaimat, de végül csak bedobáltam pár dolgot, aztán sprinteltem is a kijárathoz. Útközben bekiáltottam egy csá-t öcsémnek, és már szaladtam a buszhoz. Levegőért kapkodva szálltam fel a járműre, amit épp hogy csak elcsíptem. Útközben végig azon járt az agyam hogy ma jól kell teljesítenem, mivel egy fontos dolgozatot írunk, amire egész este tanultam. Ezért is aludtam el ma reggel. Miután leszálltam a buszról, az iskola felé indultam, ami körülbelül húsz percre volt a megállótól. Minden hétköznap reggelem így kezdődött, kivéve azt a részt, amikor elaludtam. Viszonylag meleg idő volt, a madarak kedves csiripelését csak a város zaja zavarta meg. Emlékszem, mikor még kisebb voltam, a városban éltünk a családommal, de miután anya állapota rosszabbodott, vidékre költöztünk. De ahogy később kiderült, ez sem javított az állapotán.
Végül végre beértem az iskolába, aminek rendszerint nem örültem volna, de egy ilyen borzasztó reggel után bármi jobbnak bizonyult. Az osztályterembe belépve mindenki tekintete rám szegeződött, én pedig tudtam mi fog ez után történni.
- Mijoo kérlek segíts a dolgozatban! - szaladt oda hozzám az egyik osztálytársam.
- Nekem segíts, vagy úgy bebukok mint a szar! - szólalt fel a másik.
- Hagyjátok már! - kiáltott fel valaki a leghátsó padsorból, s hirtelen mindenki megdermedt.
Elindultam leghátra, és lehuppantam legjobb barátnőm, Soojung mellé.
- Miért mindig nekem kell lekoptatnom őket? - mosolygott rám.
- Mert neked ijesztőbb a hangod. - válaszoltam miközben kipakoltam a cuccaimat.
Az igazság az, hogy Soojungnak csak a hangja volt ijesztő, igazából rettentő aranyos arccal rendelkezett, és mindössze 158 centiméter volt. Óvodás korunk óta ismertük egymást, és szinte mindent tudtunk egymásról, még olyan dolgokat is, amiket talán nem kellett volna. Mindig ő védett meg, mikor mások piszkáltak, ami elég gyakran előfordult, mivel stréber voltam. Talán kicsit erős szó ez rám, de miután anya meghalt, megfogadtam hogy olyan lány leszek, akire mindig büszke lehet.
Pár perccel később a tanár is belépett a terembe, és az addig beszélgetéstől hangos helyiség elnémult. Egy szó nélkül elkezdte kiosztani a dolgozatokat, s mikor elért hozzánk, egy biztató pillantást vetett rám, majd indult is vissza az asztalához.
- Negyvenöt percetek van a dolgozat megírására, ne feledjétek, hogy ez a teszt nagyban befolyásolja a jövőtöket. -  pásztázott végig rajtunk szemeivel.
Más megijedt volna szigorúságától, de én, és az osztály többi tagja már megszoktuk keménységét. Amennyire izgultam emiatt a dolgozat miatt, olyan gyorsan le is telt a negyvenöt perc, és csak arra lettem figyelmes, ahogyan megszólalt a csengő. Felálltam a padból, és úgy ahogy mindenki más is, letettem a tanár asztalára a dolgozatomat, de amint elakartam volna hagyni a termet, valaki megállított.
- Mijoo várnál egy percet? - szólított meg a tanár.
- Miről lenne szó? - sétáltam vissza hozzá.
- Csak egy kis szívességről a jobb jegyért. - mosolygott rám.
Egy másodperce megfagytam. Mit akar ez tőlem?
- Nyugodj meg, nem olyan szívességről beszélek. - nevetett fel. - Egy korepetállásról lenne szó. - folytatta.
Fellélegeztem hogy nem megy szexuális zaklatás áldozata vagyok, amit mondjuk nehezen néztem volna ki a tanár úrból. Mindenesetre korrepetálni sem szeretnék senkit, mert így is tele vagyok tanulnivalókkal.
- Nem hiszem hogy ez lehetséges lenne. - utasítottam vissza udvariasan.
- Kérlek Mijoo, csak egy esélyt adj neki, és ha nem tetszik, ígérem hogy többet nem zargatlak ezzel. - erősködött továbbra is.
Végül beadtam a derekamat, és elfogadtam az ajánlatot. Csak pár órára beülök hozzá, és majd azt mondom hogy nem tetszett, mit veszíthetnék vele? A tanár úr ideadott egy cetlit, a terem számával ahova mennem kell majd órák után.
Soojung nem örült, hogy nem lógok ma együtt vele suli után, de megígértem neki hogy majd holnap bepótoljuk, mert úgysem fogok többet korrepetálni. Délután mikor végre megtaláltam a termet ahova mennem kellett, megálltam az ajtó előtt. Vajon kinek kell majd segítenem a tanulásban? 
Természetesen egyből az iskola retardáltjai jutottak eszembe, de megnyugtatott a tény, hogy csak pár órát kell vele kibírom. Vettem egy nagy levegőt, és kinyitottam magam előtt az ajtót. Lassú léptekkel lépkedtem be az osztályterembe, s egy barna hajú fiút pillantottam meg. Engem kémlelt nagy fekete szemgolyóival.
- Szia. - köszöntem felé remegő hangon, miközben a táskámat szorongattam.
- Szia. - köszöntött ő is.
- Téged kell korrepetálnom? - tudakoltam meg, s leültem mellé.
- Valószínű. - mosolygott egyet, én pedig majdnem lecsúsztam a székről.
Rettentő helyes fiú volt, s úgy kapkodtam mellette a levegőt, hogy attól féltem elájulok, ami elég kellemetlen lett volna, főleg hogy még a nevét sem tudtam.
- Na és melyik tantárgyat nem érted? - pakoltam ki a könyveimet kitudja hanyadszorra ma.
- Ide küldtek anélkül hogy tudnád melyik tantárgyból kéne segítened? - meredt rám.
- Igazából mindegyikből jó vagyok, szóval nem számít. - szégyenkeztem el.
Tudtam, hogy ezen nincs mit szégyellnem, de a régebbi bántások miatt mindig nehezen beszélek erről.
- Jó neked. - dőlt hátra a székében. - Egyébként matekból vannak problémáim.
Elővettem a matekkönyvem és egy füzetet, s ebben dolgoztunk majdnem két órát. Fel sem tűnt hogy ennyi idő eltelt, csak mikor már kezdett besötétedni. Sajnos ekkor rájöttem a tényre, hogy én vidéki vagyok, és az utolsó buszom már rég elment.
- JESSZUSOM! - pattantam fel a fiú mellől.
Ő csak rémültem nézett rám, miközben összepakoltam a cuccaimat az asztalról.
- Mi bajod? - kérdezte, mikor már teljesen össze volt zavarodva.
- Majd később elmagyarázom. - hadartam el rémülten és elhagytam a termet.
 Fogalmam sem volt miért siettem ennyire, hiszen már rég elment az utolsó buszom, de csak reménykedni mertem hogy valahogy haza tudok majd menni.
- Várj! - hallottam egy kiáltást magam mögül, amire hátra kaptam a fejem.
A fiú volt az, utánam szaladt, s mikor végre utolért kapkodó lélegzetvitellel kezdte meg mondanivalóját.
- Nem akarod hogy hazavigyelek a kocsimmal?
Alig ismertem őt, sőt, még a nevét sem tudtam. Apámat viszont nem hívhattam, mert szinte biztos voltam benne hogy dolgozott, mint mindig. Így nem maradt más lehetőségem, el kellett fogadnom.
Lesétáltunk a parkolóba, ami szinte üres volt, csak pár tanár autója állt még ott. A fiú akinek még mindig nem tudtam a nevét, megállt egy valószínűleg sötétkék terepjáró mellett aminek nem tudtam megállapítani a pontos színét, mert sötét volt. A fiú beszállt az autóba, én pedig megtorpantam. Tényleg beakarok szállni egy idegen autójába? Talán még is csak fel kéne hívnom apámat, hogy vigyen el. Nyúltam a telefonomért, hogy ezt megtegyem, de a gondolataim megállítottak, megint. Komolyan elszeretnéd cseszni az esélyed, hogy beszállj egy ilyen srác mellé? Ne legyél hülye Mijoo!
Tehetetlenül álltam az autó mellett, mint aki épp most szarta össze magát és nem mer megmozdulni. A fiú látva hogy nem haladok, kinyitotta előttem az ajtót, és várta, hogy végre megmozduljak.
- Jössz vagy maradsz? - tette fel a kérdést türelmetlenkedve.
Menjek, vagy maradjak?